misztikus teológia (lat. theologia mystica): eredetileg Areopagita Dénesnek a →misztikus megismerésről szóló művének címe a 6. században. A kk-ban végig ebben az értelemben használták a kifejezést, bár a misztikus megismerést contemplatiónak (→szemlélődés), →eksztázisnak, excessus mentisnek (elragadtatás) és dilatatio mentisnek is mondták. A 17. sz: a jelző elszakadt a jelzett teológia szótól és →misztika formában önállósult. - Az Egyh. kegyelemtana szerint a ker. ~ és a K-i, pogány újplatonikus ~ közti lényeges különbség, hogy az Istennel való misztikus kapcsolat az ember önerejéből el nem érhető, hanem kizárólag a →megszentelő kegyelem által. A kk. gondolkodás irányító szellemei nem vonhatták ki magukat a ~ hatása alól. Csak a fil. művelődés fokozatos emelkedésével fejlődött ki a kritikus érzék, mely a racionális igazolás tárgyilagos követelményének s az egyéni élmény irracionális tényezőinek különbségére ráeszmélt. Az első kk. gondolkodóknál a ~ és a racionális vizsgálódás körvonalai még összefolynak. Scotus Eriugena panteisztikus rendszerén v. Szt Anzelm világszemléletén a tannak a misztikus élményben gyökerezése azonnal szembetűnik. S amíg a dialektikus vizsgálódás és a misztikus tapasztalás területileg kellően el nem különülnek, a misztikusok részéről nem ritkán bizalmatlanság nyilvánult meg a →dialektikával szemben, mint amely kritikájával a misztikus tapasztalat igazságát kétségbe vonja. - Ez a magatartás a nagy misztikusok sorában legszembetűnőbben Szt Bernátnál (1091-1153) jut kifejezésre, aki a belső átélés bizonyosságát előnyben részesíti a dialektikusok kápráztató gondolatműveleteivel szemben. Életcélunk megvalósításához, Isten ismeretéhez nem a világi →tudomány, hanem a →szeretet vezet el. Az igazi tudás alapja az →önismeret, saját tehetetlenségünk belátása. Az →önszeretetből kijózanodott lélek Istenhez fordulása és Isten kegyelemteljes leereszkedése hasonmásához a misztikus élet útja, s a misztikus vágyak beteljesülése az akaratnak Isten akaratához való hasonulása (convenientia votuntatum). Legtökéletesebb foka ennek az egyéni akarat teljes egybeolvadása Isten akaratával a megistenülés (→istenivé válás) állapotában. - A ~ban Bernát Szt Ágoston legkiválóbb tanítványa, s az emberi szív legmélyebb érzelmeit megindító ~ja különösen a női misztikusok (Nagy Szt Gertrúd, Magdeburgi és Hackeborni Szt Mechtild, Schönaui Szt Erzsébet) lelkében talált élénk visszhangra. - A misztikus élmények analízisének alapján törekedtek a ~ elméletének megalkotására →Szentviktori Hugó OSA és →Szentviktori Richárd OSA. A szentviktori isk. skolasztikusai nagyra becsülték a világi tud-t is, de a tudás koronáját a misztikus ismeretben látták. - A ~ és skolasztika harmóniája, mely a szentviktori irányt jellemzi, a 13. sz: maradandó lett, amint arról Szt Bonaventura, Nagy Szt Albert, Aquinói Szt Tamás, →Duns Scotus bizonyságot szolgáltatnak, kik a természetes és termfölötti rendnek a korábbiaknál határozottabb megkülönböztetése mellett is a kettőt mint egymást föltételező s egymást kiegészítő valóságot mérték össze. -

A ~ és a →skolasztika közti kapcsolat a 14. sz: lazult meg. Amikor a →nominalizmus törekedett a metafizikának a skolasztikából való kiszorítására, a metafizikai igény irracionális utakon, a misztikus átélés, az →intuíció közvetlenségében keresett igazolást. De a ~ önállósulását a női ktorok tekintélyes növekedése és a sz. inségei közepette a nép körében fokozódó misztikus érdeklődés is elősegítette. A skolasztika nyelvét nem értő, kellő dialektikus műveltséggel nem rendelkező közönség igényeinek a kielégítése a nép nyelvének, a német nyelvnek a használatát és kötetlen forma alkalmazását tette szükségessé. A →német misztika világmagyarázó, életértékelő fejtegetéseiben tűntek fel ném. nyelven először a fil. terminusok, s irataik forma tekintetében már függetlenítették magukat a korábbi alaki követelményektől. - A 14. sz. német ~ja az időközben feltűnt újabb újplatonikus forrásokból is jelentékenyen gyarapodott (→újplatonizmus). A Liber de Causis mellett a misztikus lelkek kedves olvasmányává lett a 13. sz. elejéről a →Huszonnégy filozófus könyve, melyről nem dönthető el, hogy fordítás-e, v. eredeti. Alapgondolata Isten transzcendenciája s az egész világot átható immanenciája. Merész, panteista hangzású kijelentéseinek a szerző dualisztikus értelmet törekszik adni. E megerősödött újplatonikus ~ legnevezetesebb képviselője →Eckehart OP (1260-1328) mester, aki alaposan tájékozott a skolasztikában, de legtermékenyebb eszméit az újplatonizmusból merítette, s világképét az Istennel való egyesülés misztikus vágya határozza meg. Nála a metafizika is a ~ megalapozását szolgálja: az embernek Istennel való egyesülését előkészítő tudomány. Az újplatonizmus túlzó hatásának tulajdonítandó, hogy nem annyira a történeti Jézus és a megváltás ténye, mint inkább Isten és a lélek minden történeti vonatkozástól függetlenített viszonya áll érdeklődése középpontjában. - Eckehartot támadóival szemben a hálás tanítvány, →Suso Henrik (1295-1366) védte, akit a Szt Tamáshoz való ragaszkodása és mély érzelmi világa visszatartott mestere racionalizmusától. Az istenszerelem (Gottesminne) e melegszívű énekesénél ismét a kk. hithű ~ja tér vissza. - Eckehart másik tanítványa, →Tauler János (1300-61) a misztikus mozg. terjesztésén fáradozott, mesterénél szorosabban ragaszkodva az Egyh. tanaihoz. Eckehart köréhez tartozik az ismeretlen szerzőtől származó Theologie deutsch, 'német teológia' is, melyet Luther, Eckehart nagy tisztelője jelentetett meg nyomtatásban. - Az Eckehart utáni misztikusok közt a ~ elmélete terén →Ruysbroek János (1294-1388) tűnt ki. - A késői kk-ból való a ker. ~nak Szt Ágoston Vallomásai mellett legtöbbet olvasott műve, →Kempis Tamás (1380-1471) →Krisztus követése. - A késői kk. ~jának bölcselettört. jelentősége abban domborodik ki, hogy új megismerési mód keresésének lett a sugalmazója. A nominalizmus által megrendített értelmi bizonyítás s általában a dialektika mellőzésével a belső élményvilágon keresztül igyekezett a misztikus lelkiség a lét transzcendens elveit megragadni. A késői kk. által kifejlesztett intuitív megismerés döntő szerepet játszik a reneszánsz gondolkodóinál, s jelentősége megmarad az újkor számos filozófusánál. Az újkori fil-t jellemző alanyi kiindulás kezdeteit a késői kk. ~jában kell keresnünk. **

Kecskés 1943:308.